Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Fizikusnapok az Atomkiban

Több mint 30 éve, minden évben kora tavasszal egy hét a látogatóké a debreceni Atomkiban. A Fizikusnapok során főleg középiskolások mennek el rendhagyó fizika órákat hallgatni, de az előadásokon, kiállításokon egyetemisták, és az érdeklődő debreceniek is részt vesznek. Alkalom ez arra is, hogy a város fizikatanárai találkozzanak egymással és egyetemi oktatókkal, atomkis kutatókkal. Az általános iskolások pedig vetélkedőn, kísérleti bemutatón ismerkedhetnek meg a fizika érdekességeivel.

Ebben az évben a Fizikusnapokra március 7-12. között kerül sor. Az előadások középpontjában idén az atommag felfedezése áll, ugyanis száz évvel ezelőtt jelent meg Lord Ernest Rutherfordnak, az atommag atyjának korszakalkotó cikke az atom szerkezetéről, melyben bizonyítja az atommag létezését.

Részletes program az Atomki honlapján.

0 Tovább

Böngésszen egymillió napfotó között!

Az Európai Űrügynökség (ESA) olyan szoftvert publikált, amelynek segítségével az érdeklődők megnézhetik, hogyan festett csillagunk a múltban, és milyen jelenségek zajlottak felszínén, légkörében. A JHelioviewer nevű programban több mint egymillió, az elmúlt 15 évben készült kép közül válogathatunk, amelyeket a SOHO és az SDO jelű űrszonda készített csillagunkról.

További informácók a http://www.helioviewer.org/ oldalon találhatók, ahol online felületen is böngészhetünk a fotók között.

0 Tovább

nanoHÍREK

blogavatar

Információembriók az [origo] Tudomány rovatától

Legfrissebb bejegyzések

Utolsó kommentek