Egy küzdő dínópáros bizonyult a dallasi természettudományos árverés sztárjának: a két csontvázért 2,75 millió dollárt (503 millió forintot) fizetett egy múzeum.

A Heritage Auctions árverése érdeklődők százait vonzotta, akik legalább egy pillantást akartak vetni a ritkaságokra, ugyanis kétszáznál több természettudományi vonatkozású lelet került kalapács alá, beleértve meteoritdarabokat, ásványokat, valamint fosszíliákat.

A harcoló dinoszauruszok egyike egy két lábon járó nagyméretű húsevő, az Allosaurus, míg a másik egy Stegosaurus, egy nehéz felépítésű, négy lábon járó növényevő. A dinoszauruszokat azért bocsátották együttesen árverésre, mert a wyomingi Dana-kőfejtőből is együtt kerültek elő: az Allosaurus halálála után évmilliókkal is a Stegosaurus lábát harapta.

A Heritage Auctions nem kívánta megnevezni azt a múzeumot, amelynek birtokába kerültek a küzdő dinoszauruszok, az aukciósház mindössze annyit mondott, hogy nem amerikai intézményről van szó.

Az árverés másik érdekessége a növényevő dinoszaurusz, a Triceratops egy hatalmas példánya volt. Félmillió dolláros (91,5 millió forintos) áron kínálták, végül a fosszíliáért 657 ezer dollárt (120 millió forintot) fizetett egy magángyűjtő.