Április 22-én elpusztult a Fővárosi Állatkert hím jegesmedvéje, Vitus. A 21 éves medve halálát a gyomor kilyukadása okozta, a szakemberek szerint elképzelhető, hogy tiltott etetés okozta a bajt.

Vitus

Vitus eltávozását rövid, mintegy két napon át tartó betegeskedés előzte meg, amelynek során az állatorvosok minden lehetséges módon próbálták megmenteni az állatot, ám végül nem tudtak segíteni rajta. A helyszínen elvégzett vizsgálatból az derült ki, hogy az állat pusztulásának közvetlen oka a gyomor falának perforációja volt. Ennek kiváltó okát azonban pillanatnyilag még nem tudni, mert számos vizsgálat jelenleg is folyamatban van.

A rövid ideig tartó betegeskedés, amely alatt egyébként az állat nem is mutatott súlyos tüneteket – más jelekkel együtt – arra utalhat, hogy rövid idő alatt kialakuló, heveny megbetegedésről volt szó. Mivel a jegesmedvék takarmányozásában hosszú idő óta nem volt jelentős változás, fennáll annak a lehetősége, hogy a közönség köréből eredő tiltott etetés okozhatta ezt a problémát, noha ezt teljes biztonsággal a vizsgálatok jelenlegi állásánál nem lehet még kijelenteni.

Vitus 1991-ben született a Kölni Állatkertben és 1994 óta élt Budapesten.

A budapesti állatkertnek az elmúlt egy évben nincs szerencséje a jegesmedvékkel. 2011 elején még két jegesmedve élt az állatkertben, Vitus és Lady. Az állatorvosi vizsgálatok akkor kiderítették, hogy Ladynek nem lehetnek utódai, ezért egy dán állatkertbe költöztették, s Toszkánából érkezett a helyére egy nőstény, Bimba. A 23 éves nőstény egy hónappal az érkezése után váratlanul elpusztult, valószínűleg daganatos elváltozás miatt. Az európai tenyészprogram keretében novemberében egy új nőstény érkezett, Tania, s jelenleg ő az állatkert egyetlen jegesmedvéje.


Tania