Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Megfejtették, hogyan iszik a kolibri - videó

Nagysebességű videofelvételek segítségével kétszáz év után kiderült, hogy mégsem úgy isznak a kolibrik, mint ahogy korábban gondolták. Eddig azt feltételezték, hogy a folyadékot az úgynevezett kapilláris emelkedésnek megfelelően veszik fel – ez az a jelenség, amikor egy vékony csövet beledugunk a vízbe, és a víz szintje a folyadék és a cső részecskéi között létrejövő kölcsönhatás miatt a csőben magasabb, mint azon kívül.

A kutatók rájöttek, hogy a kolibrik nyelve teljesen más elven működik: amikor a folyadékba ér, akkor a nyelvben lévő csövek oldala megnyílik, és akkor záródnak vissza, amikor a madár visszahúzza a nyelvét.

A szárnyaikkal másodpercenként akár 90-szer csapkodó kolibrik táplálékának nagy részét az energiadús nektár képezi. Ebből akár saját testsúlyuknak megfelelő mennyiséget (vagy annak többszörösét) is képesek elfogyasztani egyetlen nap alatt.

1 Tovább

Levadászott egy pávát egy állatkerti óriáspanda - videó

Ritka eseményt sikerült megörökítenie egy dél-kínai állatkert biztonsági kamerájának: az állatkert békés óriáspandája megkergette, majd el is kapta a kifutójába beröppenő pávát. A madár reggeli fürdőzés közben zavarta meg a pandát, amely rögtön a páva után vetette magát, és rövid fogócska után meg is ölte a madarat.

Az óriáspandák azon medvék közé tartoznak, amelyek nagyobb részt növényi táplálékot fogyasztanak (étrendjük 99%-át bambusz alkotja), de alkalmanként fogyasztanak tojást, halat és rágcsálókat is.

Az óriáspanda kizárólag Kínában honos, és még a más országokban élő állatkerti példányok is mind kínai tulajdonban vannak. A veszélyeztetett fajok egyik gyakran emlegetett zászlósfajának számít, még a legoptimistább becslések szerint is maximum 2000 példányuk élhet vadon.

0 Tovább

Tojásai védelmében nyusztra támadt egy fekete gólya - videó

Egy belga gólyakamera örökítette meg az alábbi videót, amelyen egy fekete gólya próbálja megvédeni a tojásait egy nyuszttól. A tolvajt látszólag nem nagyon hatják meg a gólya erőteljes csípései, és belakmározik a tojásokból, a teljes fészekaljat elpusztítva.


A nyuszt később még visszatért a fészekhez.

1 Tovább

Tutajt formálnak a víz felszínén a tűzhangyák

Bonyolult tutajt képezve élik túl az árvizeket a Dél-Amerikában őshonos tűzhangyák (Solenopsis invicta), fejtették meg amerikai mérnökök. A rágóikkal és lábaikkal egymásba csimpaszkodó hangyák akár hónapokig is képesek így a víz felszínén lebegni. A külső vázukra tapadt levegőbuborékoknak köszönhetően a rovarok nem merülnek a víz alá, és nedvesek sem lesznek.


A kutatók eredményeikről az Amerikai Tudományos Akadémia folyóiratában (PNAS) számoltak be.

Ajánlat:

0 Tovább

Tesztelje ezen a videón, hogy mennyire tud Ön koncentrálni!

Képes-e egyszerre több dologra odafigyelni? Nézze meg alábbi videót, és próbálja meg összeszámolni, hányszor passzolják egymásnak a labdát a fehér pólós személyek:

A fenti videót az úgynevezett figyelmetlenségi vakság tesztelésére használják. Figyelmetlenségi vakságnak azt a jelenséget nevezzük, amikor annyira koncentrálunk egy valamire, hogy nem veszünk észre más dolgokat, amelyek az orrunk előtt vannak. Ilyen például, amikor vezetés közben telefonálunk, és nem vesszük észre az útra belógó parkoló autót. Ön észrevette a fenti filmben az átsétáló gorillát?

A Utah Egyetem pszichológusai legfrissebb vizsgálatukban először adtak tudományos magyarázatot a jelenségre. Megállapították, hogy azok az emberek, akik észreveszik a gorillát, jobban képesek a figyelmüket fókuszálni, és könnyebben megosztják azt, ha szükséges. A vizsgálat részletes leírását és az eredményeket elolvashatja ezen az oldalon.

1 Tovább

Hello Gagarin! - üdvözlet Gagarinnak Magyarországról

A magyar Pannonia Allstars Ska Orchestra Gagarin ihlette száma:

 

Ajánlat:

0 Tovább

Ezt láthatta Gagarin az űrből - új filmet közöltek az évfordulón

A mai nappal, az emberes űrutazás 50. évfordulóján vált elérhetővé a First Orbit című 1,5 órás film, melyen végigkövethető Gagarin utazása, a startot megelőző pillanatoktól kezdve a földet érésig.

A filmben az archív felvételek mellett a Nemzetközi Űrállomás (ISS) fedélzetéről készült képsorok is láthatók, melyeket az ISS két legutolsó (26/27) expedíciójának legénysége rögzített. A készítők ezekkel próbálták visszaadni azt a látványt, ami Gagarin elé tárult, mikor Vosztok-1 űrhajójával Föld köruli pályára állt. A látványos felvételek alatt Gagarin és a földi irányítóközpont közötti párbeszédet hallhatjuk.

 

Ajánlat:

0 Tovább

Műlábat kapott egy törpeló

Művégtagjának köszönhetően már szabadon futkoshat a csökevényes lábbal született Midnite. A négyéves törpeló bal hátsó lábáról hiányzott a pata és a patacsont is, ráadásul gazdája sem gondoskodott róla megfelelően, ezért elkobzását követően, a menhelyre bekerülve fennállt annak a veszélye, hogy elaltatják. A texasi menhely munkatársai azonban egy hirtelen ötlettől vezérelve felvették a kapcsolatot egy humán művégtagokat gyártó céggel, s ők örömmel készítették el a műlábat a lónak.

Eleinte mindössze abban reménykedtek, hogy Midnite így képes lesz rendesen járni, de az eredmény minden várakozásukat felülmúlta, ugyanis a művégtag felhelyezése után nem sokkal a ló könnyű vágtába kezdett. Az állatvédők remélik, hogy Midnite-ra még sok nyargalászással teli év vár.

0 Tovább

Már kutatólaborokban is használják az iPadet

Forgatni és mozgatni is tudják a molekulákat az optikai csipesszel összekötött iPaddel:



Forrás: Wired

0 Tovább

Amikor egy újszülött elefánt nem lélegzik

Az alábbi videó 2009-ben készült Balin, az Elephant Safari Parkban. Az újszülött kiselefánt először nem lélegzik, de az anyja kitartóan küzd érte, míg végül a borjú 2 perc után levegőt vesz, és kicsivel később talpra is áll.

 


szólj hozzá: Egy elefánt születése

1 Tovább

nanoHÍREK

blogavatar

Információembriók az [origo] Tudomány rovatától

Utolsó kommentek