nanoHÍREK

A Warner Brothers egy fantasztikus természetfilmet készített két kutatónőről, akik elárvult orangutánok és elefántok felnevelésének és vadonba szoktatásának szentelték életüket. A Born to Be Wild (IMDB) című film narrátora Morgan Freeman, és tavasszal mutatják be az amerikai IMAX mozik. (Talán hozzánk is eljut, ha máshogy nem is, DVD-n biztosan.)

Dr. Birutė Galdikas 1971 óta tanulmányozza az orangutánokat Borneón, ekkor választotta be főemlőskutató csoportjába a híres paleontológus, Louis Leakey. Galdikas eleinte csak megfigyelte az orangutánokat, ám később egyre gyakrabban kerültek hozzá fiatal, elárvult állatok, így kezdett el az ő rehabilitációjukkal foglalkozni. Eredeti vizsgálatai a mai napig zajlanak, így ezek tekinthetők egy emlősfaj leghosszabb folyamatos megfigyelésének.

(A Leakey Angyalaiként is ismert csoport tagja volt még a csimpánzokat kutató Jane Goodall és a gorillákat tanulmányozó Diane Fossey.)

Dr. Daphne Sheldrick a kenyai Tsavo Nemzeti Park alapítójának feleségeként számos elárvult kölyökállatot felnevelt, az ő nevéhez fűződik a szopós elefántok és orrszarvúk táplálására szolgáló tápszer receptjének tökéletesítése. Férje halálát követően a Nairobi Nemzeti Parkban dolgozott, ahol több mint 70 elárvult elefántot nevelt fel, többük csupán pár órás volt, mikor hozzá került. Ma a férjéről elnevezett David Sheldrick Wildlife Trust nevű alapítványt vezeti, s a vadvilág védelmének egyik kiemelkedő alakja Kenyában.

A sajtóanyag kissé túlzónak tűnt, például ez állt benne: „A Videotorium hazánkban az első oktatási-tudományos videomegosztó multimédia portál, amely innovatív megoldásainak köszönhetően nemzetközi összehasonlításban is az egyik legmodernebb ilyen típusú szolgáltatás.”. Ám mióta megnéztem az oldalt, bátran állíthatom, hogy ez valóban egy színvonalas alkalmazás, ahol élmény tudományos előadásokat nézni.

A http://videotorium.hu/ címen elérhető honlap logikus szerkezetű, könnyű rajta navigálni. A videók az oldal fejlesztője, a Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Intézet (NIIF) élő közvetítéseinél megszokott jól látható formában, osztott képernyőn jelennek meg: balra a felvétel, jobbra az előadások diái (ha külön feltöltötték őket). Egy gombnyomással (slidelista) előhívhatjuk az összes diát, és egy-egy diára kattintva ugorhatunk az előadásban (a diák helyét egyébként a felvétel alatti csúszkán apró pontok is jelzik, ezekkel is ugorhatunk). A felvételt megoszthatjuk, a beágyazásához szükséges linket is könnyen kimásolhatjuk. A videolejátszó alatt információkat, adatokat láthatunk az előadásról, amelyhez hozzászólhatunk. Mindezeket lásd például Lovász László előadásánál.

Még kellemesebb tapasztalatokat szereztem a keresővel: például a „Facebook” szóra 14 találat (előadás) jelent meg, pontosabban azok a diák, ahol a Facebook szó szerepelt. Ezekre kattintva egyből az előadások megfelelő részéhez ugorhattam.

Az oldalon jelenleg 2460 darab felvétel érhető el, ezek együttes hossza 1107 óra. A feltöltéshez egyszerű és ingyenes regisztráció szükséges, és a rendszerbe be van építve az eduID-szabvány is.

Ajánlom az oldalt a tudományos újságírók, ismeretterjesztők figyelmébe: szakmai önképzésnek is kitűnő, nyelvgyakorlásnak is jó (számos angol nyelvű előadás van fent), az online médiában dolgozók pedig ajánlhatnak belőle előadásokat saját cikkeikhez.

Forrás: Science Communication Blog

Látványos statisztika: 200 ország, 200 év, 4 perc

A természetfilmek legjobb részei közé tartoznak azok a jelenetek, amelyek egy élőhely növényvilágának hosszabb időtartamú, például évszakos változásait mutatják be néhány másodpercben. Az alábbi kisfilmben megismerhetjük az ilyen jelenetek készítésének trükkjeit, például hogy miként másolják le a helyszínt, és építik újjá a stúdióban, vagy hogyan teszik egymás mellé az utómunkálatok során azokat a növényeket, amelyeket valójában egymástól függetlenül, a homogén kék háttér előtt vettek fel.

Nemrég vita indult a Gliese 581g jelű planétáról, amelynek felszínén elvileg stabilan létezhet folyékony víz. Bár még nem egyértelmű a bolygó léte vagy hiánya, meteorológiai modelleket futtatak rá, miként festhet légköre - hiszen egyik oldalát állandó fény, másikat állandó sötétség borítja. Az eredmények alapján az "alkony zónában" lehet lakható az égitest, ott is két hatalmas, stabil légörvény térsége biztosítana ideális feltételeket.

Forrás: Wired

A lábasfejűek (polipok, tintahalak, kalmárok) az álcázás nagymesterei az állatok között. A környezethez való alkalmazkodást a bőrükben lévő, pigmenttartalmú színsejtek (kromatofórák) segítik. Az állatok idegi vezérléssel képesek összehúzni és kitágítani a színsejtjeiket, és ily módon megváltoztatni a bőrük színét. A kromatofórák még az elpusztult állatban is működőképesek egy ideig. A videón egy felboncolt kalmár (Loligo pealeii) kültakarójának részlete látható mikroszkóp alatt a még működő, összehúzódó és kitáguló színsejtekkel.

Számtalan vizsgálatban elemezték már, hogyan vadásznak a denevérek echolokációval (visszavert hang segítségével), ám azt még sosem tanulmányozták, hogyan ismerik fel a teljesen lapos felületeket, például a vízfelszínt. A német Max Planck Intézet két kutatója, Stefan Greif és Björn Siemers vad denevéreket fogott be Bulgáriában, melyeket egy tágas és sötét vizsgálati szobába helyeztek el. A szoba homokos padlójára egy teljesen sima és egy mintás fémlapot tettek, és megállapították, hogy a denevérek a sima fémlapot víznek érzékelik, ugyanis megpróbáltak inni belőle.

A Nature videója a fémlapot nyalogató denevérekről

A denevér által kibocsátott hangok nagyobb része a vízfelszínről nem jut vissza az állathoz, ugyanakkor egy kis része merőlegesen eléri a vizet, és rögtön vissza is verődik. Ugyanez figyelhető meg a tükröződő fémlapok esetében is, ezért keverhetik azt össze a denevérek a vízzel.

A kutatók a vizsgálatokat olyan fiatal denevéreken is elvégezték, amelyek még sosem találkoztak tavakkal. Ezek az állatok is ugyanúgy megnyalták a fémlapot, így a szakemberek arra következtetnek, hogy a vízfelszín felismerése nem tanult, hanem genetikailag kódolt a denevérekben.

Forrás: Nature Communication

Tegnap írtunk a homorú maszk illúziójáról, és azóta előkerült még két jó videó, ahol hasonló elven alapuló lebegő kockák láthatók:

A jövő emberes marsutazásához szükséges technológiákat, valamint az emberes űrtevékenység során felhasználható egyéb berendezéseket, köztük járműveket és
szkafandereket tesztelnek a száraz földi tájon a NASA munkatársai. Videók a sivatagi rover tesztjeinek négy napjáról.